2011.02.28. 16:03 PókerBónusz

Tanulj mások hibáiból

Magam is követtem már el nagyobb hibákat póker karrierem elején, de ezeknek a játékosoknak a rosszul időzített hívásaiból igazán lehet okulni. Néha többet tanulhatsz a hibákból, mint a tökéletes játékból. Erre kedden este jöttem rá, miközben a Egyesült Királyság és Írország póker versenysorozatának (UKIPT) első részét néztem a tévében.

Ez egy tősgyökeres helyi versenyturné, kisebb nevezési díjakkal, mint amit általában láthatsz a tévében, de ez nem azt jelenti, hogy a játék rosszabb lenne. Ezeken a kisebb téteken gyakran megtalálod a valódi profikat, akik nem kockáztatnak hatalmas összegeket egyetlen alkalommal, hanem kisebb, de rendszeresebb győzelmekre hajtanak.

Mindazonáltal a következő leosztás igazán nevelő hatású, de nem azért mert olyan jó... Az első vakszinten Andy Couldridge 575-re emelt egy négyes párral. Jamie Burland ezt J♥ 9♥-cel megadta, Femi Fakinle pedig 2025-re emelt nagyvakként J♣ 8♥ lapokkal. Túl korán volt még ehhez az erős blöffhöz, ráadásul pozíción kívül – egyszerűen el kellett volna dobnia.

Burland dobott, Couldridge megadott. A flop 2♥ 3♠ 6♥ lett. Fakinle 3100-at hívott és Couldridge megadta. Itt emelnie kellett volna. A flop előtti megadás megmutatja, hogy Couldridge azt remélte, hogy lapjaival elverheti az AK/AQ/KQ lapokat.

A turnre 10♣ esett le. Fakinle 7200-zat hívott és Couldridge ismét megadta. Itt emelnie kellett volna vagy dobnia. Túl sok pénzt rak be, ha hátrányban van és túl sok ingyen lapot mutat, ha előnyben van.

A riverre 2♠-t osztottak. Fakinle passzolt és most Couldridge hívott 12 ezerrel. Csakhogy ez a hívás már későn volt. Már nem volt mit megvédenie vagy mivel fél-blöffölnie. A riveren Fakinle dobott volna minden 4-4-nél rosszabb kezet, jobbal pedig megadott volna. Fakinle passzolt a J8 lapjaival, de Couldridge így is, úgy is nyert volna.

Nem bántásból vagy tiszteletlenségből mondom ezt, hiszen magam is csináltam már ennél nagyobb hibát is és tavaly mindkét játékos nyert UKIPT versenyt. Azonban itt mindketten túl sok zsetont kockáztattak a rosszul időzített hívásaikkal.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://pokerbonusz.blog.hu/api/trackback/id/tr492656120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása