Póker Cikkek és Hírek

Nincs megjeleníthető elem

2009.11.10. 20:02 PókerBónusz

Stud

Hagyjuk egy kicsit a Texas Holdemet! Abban a póker cadillac-jében már mindenki profi. Talán már az összes barátunk, - akiket megkopasztottunk – unalmasnak tartja. Nem kell aggódni, rá fognak kattani, az omaha hi-lo split változatára, amikor eljön az ideje. De előtte: hét-lapos stud. A stud játékban nincsenek közös lapok, (nincs flop) csak saját kártyák. A hét kártya közül az első kettőt lappal lefelé kapják a játékosok – azokat csak ők láthatják. A harmadik lap már lappal felfelé érkezik, mindenki számára látható. Ugyanez igaz az ötödik és a hatodik lapra is. Majd - ha még mindig játékban vagyunk – megkapjuk a hetedik lapot ismét lapjával lefelé. A licitkörök az első három lap után, azt követően pedig mindig egy lap érkezése után zajlanak. Mint omaha-ban, vagy hold’em-ben, itt is a legerősebb ötlapos kombináció nyer. (a magas-alacsony elosztós játékról majd máskor) Az első döntésünk - egyáltalán játszunk-e vagy sem - az első három lap érkezése után történik. Ha az első három lapunk drillt alkot, az egyértelműen a lehető legjobb kezdőkéz. De az is jó, ha van legalább egy párunk. Azonban, általában szükségünk lesz további lapokra, hogy javítsuk kezünket. Érdemes még megjátszani az első három lapot, ha valahogy összefüggenek. (színben, vagy három lap egy sorból) Ha ezeknek, a kritériumoknak nem felel meg az első három lap, inkább szálljunk ki. Ha meg is felelne, de nem javul az ötödik utcáig, dobjunk. Mivel a hétből három kártya nem látható az ellenfelek számára, ezért ebben a játékban nagyobb meglepetések lehetnek, mint hold’emben. Blöffre is nagyon jók a lehetőségek. Logikus, hogy erős lapjainkat próbáljuk emelésekkel védeni, míg húzóinkkal szeretnénk olcsón tovább játszani. De, mint minden pókerjátékban, néha itt is trükkösen kell játszanunk, hogy ellenfeleink ne ismerhessék ki játékunkat.

Szólj hozzá!

Címkék: stratégia póker kezdő kezdőknek


2009.10.20. 17:31 PókerBónusz

Pozíció Omaha pókerben

Néhány szó az Omaha-ról: Mint a legtöbb póker variánsban, ebben a játékban is kulcsfontosságú a pozíció. Minél későbbi pozícióban vagyunk annál kedvezőbb a helyzetünk. Láthatjuk, hogyan cselekednek ellenfeleink, így több információhoz juthatunk. Hátsó pozícióból könnyebben tudunk blöffölni, esetleg checkelhetünk, amikor nekünk is szabadlapra van szükségünk.
Általánosságban elmondható, hogy omaha-ban kevesebb a blöff, mint hold’em-ben. A húzóknak nagyon a szerepük. Hiába van legmagasabb drillünk (top set), akkor is nagyon sebezhető lehet a kezünk, több ellenféllel szemben, mert gyakran nagyon erős húzókat tartanak. Lehet, hogy tuti sort tartunk, mégis nagyon rossz helyzetben vagyunk, ha ellenfelünk is sort tart, flösshúzóval. Ezen okoknál fogva, nem érdemes korai pozícióból sebezhető kezekkel emelnünk. Hátsó pozícióban megvan az előnyünk, hogy a kezünk erősségét behatároljuk, az előttünk történő emelések alapján. Korai pozícióból nem szabad játszani, hacsak nem egy „legyőzhetetlen szörny” lapot tartunk. Ellentétben a hold’em-mel, itt egy ász pár, önmagában nem számít szörny lapnak. Egy A-A-J-10 kombináció már annál inkább, ha két-két lap egyszínű. Hold’em-ben erős lapjainkkal szeretnénk, ha ellenfeleink is találnának valamit a közös lapok között, hogy kifizessék kezünket. Omaha-ban, ha nagyon erős lapunk van, végig védenünk kell azt, a húzólapokkal szemben.
Összegezve: ne játszunk húzókkal, hacsak nem a tutira várunk. Ne menjünk tönkre ászokkal. Ne adjunk szabad lapot. És a legfontosabb: két lapot kötelező felhasználni a nekünk osztott négy közül. (együgyűnek tűnhet, de sok hold’em-ből áttévedt fish poker játékos bukott már ennek figyelmen kívül hagyása miatt)
 

Szólj hozzá!

Címkék: játék póker fish kezdő omaha kezdőknek online poker


2009.10.13. 09:54 PókerBónusz

HORSE

A texas holdem napjainkban annyira népszerűvé vált, hogy az már néha nyomasztó a többi játékforma szerelmeseinek. Azonban a profi pókerjátékosok számára a legnagyobb elismerést nem a 10 000$-os no limit hold’em, hanem az 50 000$-os HORSE event megnyerése jelenti. A betűszó 5 póker variánst takar, melyek körönként váltják egymást. Ezek közül csak az egyik a hold’em. Ezt a versenyt csak olyan játékos nyerheti, aki mind az öt játékban a legjobb.
A verseny az idei WSOP-n is megrendezésre került. Persze az 50 000$-os nevezési díj a legtöbb játékost eltántorítja. De ha valaki kevés pénzzel szeretne ilyen játékot játszani, az interneten minden téten találhat asztalokat.
Itt van egy kis gyorstalpaló azok számára, akik azt tervezik, hogy kirepülnek Las Vegas-ba és részt, vesznek a versenyen, vagy csak szeretnének az interneten szerencsét próbálni.

H, mint HOLDEM. A kulcsszó: pozíció. Minél későbbi pozícióban vagyunk, annál könnyebben tudunk játszani.
O, mint OMAHA HIGH-LOW: Játsszuk az olyan kombinációkat, amelyeket fel tudunk együtt használni. Egy kéz ász nélkül gyenge.
R, mint RAZZ: A legrosszabb, vagy legalacsonyabb kéz nyer. Ha egy lapunk a három közül nagyobb, mint 9, akkor nem érdemes játszani.
S, mint SEVEN-CARD STUD: Ha három egyszínű vagy kapcsolódó lappal, esetleg párral indulunk, játsszuk meg a kezet. Ha nem javulunk az ötödik utcán, dobjunk.
E, mint EIGHT OR BETTER STUD: Ahogy minden high-low játékban, arra törekedjünk, hogy a teljes potot nyerjük. Védjük a kész kezeinket nagy emelésekkel: ne adjunk szabad lapot, még a pot feléért sem.

Szólj hozzá!

Címkék: wsop póker stud omaha horse razz


2009.09.27. 11:41 PókerBónusz

Póker nick

A pókerben mindig is voltak karakterek. Színes egyéniségek, sajátos stílussal. Ott van például Kenna James, (egy profi kártyás Chicagoból) aki mindig kalapot visel és „Cowboy”-nak hívja magát. Aztán ott van Phil Hellmuth, aki saját bevallása szerint is „túl sokat rinyál, amikor bukik” és PokerBrat-nek (póker rosszcsont) hívatja magát. Vagy említhetnénk Andy Black-et az ír póker játékost, aki egy ideig egy kolostroban élt és most mindenki „Szerzetes”-nek szólítja. Az ujságírók állandóan a póker és a buddhizmus kombinációjáról faggatják.
Manapság egyre kevesebb az egyéniség a „szakmában”, mivel a legtöbb játékost az internet „termeli”, ahol a félénk játékosok általában valamilyen semmitmondó becenév mögé bújva élik mindennapjaikat. Közülük ritkán kerülnek ki lehengerlő egyéniségek, általában visszafogott emberek, akik kerülik a nyilvánosságot.
Persze az „internet kölykök” is adnak némi színezetet a játékos társadalomnak. Olykor a vicces nicknevek mögött színes arcok bújnak, de sajnos rájuk csak ritkán talál rá a nagyközönség.
 

Szólj hozzá!

Címkék: játék online póker phil hellmuth andy black póker nick kenna james


2009.08.24. 19:56 PókerBónusz

Pókeres tanulmány

Egy tanulmány, mely az otagoi egyetemen készült, Új-Zélandon, kimutatta, hogy a hirtelen döntések pontosabbak, mint az ésszerű ítéletek. Ezt a következtetést tesztek sorozata után vonták le, melyben megkértek önkénteseket, hogy jósolják meg kosárlabda mérkőzések eredményeit. Az egyik csoportnak hirtelen kellett döntést hoznia, míg a másiknak a statisztikák alapján kellett választania.

Ez a kutatás segíthet a póker stratégánkon? Mikor próbálunk jobbak lenni a játékban, szükségünk van rá, hogy elemző készségeinket is élesítsük. Meg kell tanulnunk felállítani egy skálát ellenfeleink lehetséges kezeiről. Mondjuk például, hogy kapunk egy AKs-t. A flop előtt emelünk, és egy játékos adja meg. A flopon érkezik szivárvány 6 7 J – folytatólag emelünk. Ellenfelünk megadja. A törnön egy blank érkezik, ami senkinek nem jó. Elsütünk egy második töltetet, ellenfelünk megad. A river ismét egy blank, checkelünk, ellenfelünk pedig all in megy.

Nos, mi lehet ellenfelünknél? Ha floppolt volna egy párt, esetleg kettőt; biztos emelt volna, hogy megvédje a kezét a sor- és színhúzókkal szemben. Még ha set van nála, akkor is emelnie kellett volna a törnön. Mi lehet az oka, hogy all in ment a riveren. Egy túlméretezett emeléssel. A legvalószínűbb, hogy floppolt egy húzólapot, mellyel kétszer megadott, remélve, hogy a törnön vagy a riveren betalál. Mivel nem érkezett meg a várt lap számára, ezért most megpróbálja elvinni a kasszát egy emeléssel. Mindezek után, dönthetünk úgy, hogy megadunk, ami zseniális játék lenne, ha tényleg nincs semmije. De lehet, hogy idióta ellenfelünknél van egy hetes pár.
Szóval követjük az otagoi tanulmányt és hirtelen elhatározásunk alapján, döntünk? A válasz: nem. Ösztönnek kell lenni a játékunkban, de az elemzés egy hosszú távú jövedelmező stratégia, még akkor is, ha most tévedünk. Ez is, mint megannyi kártyás mondás, igaz az életre.

Megvizsgálva a kutatás eredményeit, láthatjuk, hogy a hirtelen döntést hozók 70%-a, míg a megfontoltan döntők 65%-a jósolta meg jól az eredményeket. Egy 5%-os különbségre nem érdemes alapoznunk. Visszatérve a pókerre, fontos megjegyezni: legyünk mindig óvatosak és szkeptikusak.

További érdekességek az élő és az online póker világából: Póker Hírek

Nem érted a póker nyelvét? Póker Szótár Póker Kifejezések

Szólj hozzá!

Címkék: all in stratégia póker tanulmány pszichológia online poker ingyen póker


2009.08.06. 15:05 PókerBónusz

Hogyan vezessük félre ellenfeleinket?

A póker egy trükkös műfaj, sok módja van, hogy elnyerjük ellenfeleink pénzét, ehhez azonban hibára kell késztetni a játékostársakat. Eddig főleg gyakorlati tanácsokkal foglalkoztunk. (kis emelések under the gun; flopon nyitni egy erős kézzel, majd „idegesen” checkelni turn-ön) Lehet, hogy ezek segítenek megtéveszteni ellenfeleinket a lapjainkkal kapcsolatban, néhány helyzetben.

Általánosabb értelemben szintén félrevezethetjük ellenfeleinket. A személyünkkel kapcsolatban, mint játékos, mint ember. Ha ismeretlen közegben játszunk és felépítünk magunknak egy kreált személyiséget, (egy buta amatőr szerepébe bújunk, vagy egy feszes játékosébe aki sohasem blöfföl) sokszor megtéveszthetjük ellenfeleinket, amivel sok pénzt nyerhetünk.

Hasznos lehet, ha felépítünk magunknak egy feszes imidzset az asztalnál. Kevés kezet játszunk meg, várunk mielőtt eldobnánk lapjainkat (mintha erős kezet tartottunk volna), óvatosan tesszük a potba a zsetonjainkat. Ezután könnyen elsüthetünk nagyobb blöfföket vagy gyakrabban megadhatunk, mivel ellenfeleink sokat blöffölnek majd ellenünk.
Másik módja a hamis imidzs felépítésének, ha a játék elején gyakrabban emelünk, hogy ellenfeleink elhiggyék rólunk, hogy lazán játszunk és később megadják nagyobb emeléseinket is, amikor erős kezet tartunk. Ekkor azt gondolják majd, hogy ez csak szerencsétlen időzítés volt számukra. („Pont most van lapja…”)

Mindezekkel az „eszközökkel” gyengébb – és főként- ismeretlen játékosoktól sok pénzt nyerhetünk, de fontos tudni, hogy az igazán jó játékosok ezen könnyen átlátnak és ellenünk fordíthatják.

Tanulj meg pókerezni ingyen: Online Póker Ingyen

Szólj hozzá!

Címkék: stratégia póker blöff texas holdem online poker póker kezdőknek ingyen póker


2009.07.24. 15:55 PókerBónusz

Póker és testbeszéd

Judi James, testbeszéd-szakértő, írt egy könyvet a poker árulkodó jeleiről. Tartalmaz hasznos dolgokat a könyv, de azért nem árt óvatosan kezelni az olvasottakat. Nem tagadhatjuk, az árulkodó jelek léteznek. A tapasztalatlan élő poker játékosok gyakran elárulják magukat az ilyen jelekkel. Néhány játékos, amikor jó lapjuk alakult ki a flopon, nem tudja megállni, hogy rápillantson a zsetonjaira – ilyenkor biztosra vehetjük, hogy emelnek vagy megadnak egy emelést. Néhány ember előre dől, amikor komolyabban érdekelt egy partyban.

Sok játékos ideges, amikor jó lapjai vannak. Gyakori, hogy színészkedni próbálnak, amikor blöffölnek. Néha ez nem is színészkedés, az emberek tényleg idegesek ilyenkor. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb játékos nem akkor remeg, izgul a legjobban, mikor blöfföl, hanem, amikor egy nagyon erős lapot tart.

De a hamis jelek veszélyesek lehetnek, ezért fontos, hogy ne bízzunk mindent ezekre a dolgokra. Sokkal hasznosabb, hogy megfigyeljük ellenfeleink emelési szokásait, mint testi jeleik fürkészése. Figyeljük, mennyit emelnek, milyen kezekkel és ez legyen a mérvadó.
Ha Judi az egyik legjobb testbeszéd szakértő is, a pókerhez nem ért.

Szólj hozzá!

Címkék: játék könyv stratégia póker élő blöff élő póker póker kezdőknek


2009.07.13. 16:22 PókerBónusz

Dupla Flop Hold'em

Érdekel egy új póker variáns? Akkor ismerkedjünk meg a Dupla Flop hold’em-mel. Ez majdnem olyan, mint a hagyományos texas hold’em, de itt egy helyett, két flopot, két turnt és két rivert osztanak. A pot feleződik a két board (összes lent lévő lap) legjobb kezei között.
A házi partikban, az ellenfelek talán ellenzik, hogy omaha hi-lo-t, studot vagy a póker más válfaját játsszuk, mert csak a hold’em-et ismerik. De a dupla flop hold’em-mel talán fel lehet frissíteni az otthoni partikat. Nincs szükség új szabályok megtanulására, csak egy kis változatosságot csempészünk a már megszokott játékba.
Ha sikerült rávenni őket, hogy játszanak, hogyan szedjük el a pénzüket? Ahogy bármilyen más pot elosztós játékban, itt is elsődleges cél mindkét pot elnyerése. Az egyszínű figuralapok a legjobbak, mivel ezekkel lehet, hogy az egyik boardon top párunk, esetleg két párunk lesz, miközben a másikon egy erős húzólapunk alakul ki. A magas párok még mindig jók, de a kis párokat jobb bedobni: még akkor is, ha az egyik asztalon (board) drillünk alakul ki, nagyon kevés az esélye, hogy a másikon is nyerők leszünk.
Ha az egyik flopon erős kezünk alakult ki próbáljuk meg a lapunkat minél több emberrel kifizettetni. Magától értetődik: ha csak az egyik potot tudjuk megnyerni, azt szeretnénk, hogy legalább három játékos járuljon hozzá a győzelmünkhöz. Ha egy másik ellenfél agresszívan emel, ne emeljünk vissza, hogy izoláljuk (kizárjuk) őt, hacsak nincs esélyünk, hogy megnyerjük mindkét potot. Ha nem vagyunk 100%-ig biztosak benne, hogy mindkét flopon nyerők vagyunk, inkább dobjuk be a lapunkat, minthogy egy heads-up szituációba bonyolódjunk.
Ezzel az egyszerű stratégiával nyereségesek lehetünk ebben a játékban. És ha élvezed a duplát, a triplát imádni fogod…

Szólj hozzá!

Címkék: játék póker holdem élő texas holdem élő póker ingyen póker


2009.07.04. 14:25 PókerBónusz

WSOP Main Event első nap

Jól tudjuk, hogy egyetlen nagy póker verseny első napjának sem muszáj maratoni játékba fajulnia, hogy aztán a játékosok már a második napra elfáradjanak.

Hittük ezt eddig.

Ismeretlen okok miatt a WSOP szervezőgárdája úgy döntött, hogy egy szintet kihagynak az első napi programból. Így gyakorlatilag mind az 1,116 játékos lenyomott két szintet, elmentek ebédelni, majd következett még két szit.

Olyan játékosok szerepeltek az első napon mint a St. Louis-i rapper, Nelly vagy a korábban élsportoló Orel Hershiser, akik kimondottan élvezték a kamerák kereszttüzét.

Pár elkapott vicces történet az első nap során:

Ismeretlen játékos telefonál a feleségének:
A flop dáma, három, négy volt, nálam pedig öt, hat volt. Muszáj volt all-in mennem. (rövid szünet) neki osztott dámái voltak…

A nap legjobb idézete:
Tv riporterek egymás közt:
Riporter 1. : Mit gondolsz hány játékos játszik majd holnap?
Riporter 2. : Szerintem ugyanannyi mint ma, vagy több.
Riporter 1. : Vagy kevesebb, nem?
Riporter 2. : Jaja, vagy kevesebb.

Szeretnél megtanulni strategikusan pókerezni ingyen? Kattints ide: PokerStrategy

Szólj hozzá!

Címkék: all in wsop vicces póker fish élő dáma ingyen póker póker verseny


2009.06.18. 16:20 PókerBónusz

Emelj eleget

A szíved ver. Forróságot érzel. A kezed lassan egy korty megnyugtató Red Bull-ért nyúl. Felfrissülsz és az összes zsetonodat betolod. Abszolút nincs semmid. Ez egy tiszta blöff. Mondj köszönetet a mennyországnak, az ellenfeled gondolkodik. Tudod, hogy nincs nála a tuti lap. Tehát valószínűleg összejön a dolog. Micsoda megkönnyebbülés.
Megőrültél! Nem érdemelsz megkönnyebbülést. Ha azt gondoltad, hogy az ellenfelednél lehet a tuti lap, miért mentél all in? Ez egy klasszikus hiba a no limit hold’em készpénzes játékokban. Egy macsó lépés, teljesen felesleges kockázat, ami valószínűleg tönkretesz téged. Ez annak a megfelelője, mint amikor „idiótának” hívod a főnöködet, annak a reményében, hogy ezért cserébe megduplázza a fizetésedet.
Ha ennek az ellenfélnek gyenge keze van nem tart egy pot méretű emelést. Ha használható lapja van, talán nem tartja a két potnyi emelésedet. Ha nagyon erős keze van, akkor viszont bármekkora emelést megad. Ez egy hatalmas kockázat vállalás feleslegesen. Értelmetlen dolog.
Sose feledjük, hogy egy amúgy is nyereséges készpénzes játékban, még kevesebbet kell blöffölni, mint az átlag. Egy versenyben az idő állandóan rákényszerít, hogy kasszákat lopjunk. De egy készpénzes póker játékban soha sem éri meg ellopni a vakokat, mindig van idő várni egy jobb lapra. Csak, akkor érdemes emelni, amikor erős kezünk van vagy esetleg nem jött be egy húzó lapunk és még néhány ehhez hasonló különleges szituációban. De egy cash game-ben a profit nagy része az értékért emelésből származik. Egy versenyen a profi játékosok hozzá vannak szokva az ilyen all in-ek erejéhez. De egy készpénzes játékban ez teljesen felesleges és veszélyes. Inkább blöfföljünk kisebbeket és veszítsünk kevesebbet, ha nem jön be.
Egy készpénzes játékos nem gondol arra, hogy kiesik, vagy nem nyer meg egy versenyt. Őt csak a profit érdekli. Ezért felesleges, all in blöffölni, elég csak akkorát emelni, hogy ellenfelünk számára ne érje meg megadni azt.
Ahogy David Sklansky mondta: „Emelj eleget, hogy elvégezd a munkát, de többet soha.”

Póker Kezdőknek

Szólj hozzá!

Címkék: blog pénz stratégia póker blöff online poker élő póker póker kezdőknek ingyen póker poker blog


süti beállítások módosítása